Archives for Blog

Az 5 legalapvetőbb munkavédelmi felszerelés

Az ipari környezetben dolgozók biztonsága és egészsége mind a munkáltató, mind a munkavállaló szempontjából kiemelten fontos. A megfelelő munkavédelmi felszerelések biztosítása elengedhetetlen annak érdekében, hogy minimalizáljuk az esetleges sérülések és balesetek kockázatát. 

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük azt az öt munkavédelmi felszerelést, amelyek a biztonságos munkakörnyezet kialakítása szempontjából elkerülhetetlenek, meglétüket pedig sokszor a hatályos jogszabályok is előírják.

Read more

5+1 veszélyforrás, ami kockázatossá teheti a munkahelyet

5+1 veszélyforrás, ami kockázatossá teheti a munkahelyet

Az, hogy mennyire biztonságos egy munkahely, sok tényezőtől függ. Az alábbi cikkben bemutatunk 5+1 gyakori veszélyforrást, ami kockázatossá teszi a munkavégzést a cég telephelyén, de akár az irodában is. Mert a tévhitekkel ellentétben nemcsak a gyártó- vagy termelőüzemek jelentenek veszélyt a munkavállalókra, biztonsági kockázatok – valamivel kevesebb ugyan, de – az irodában is megtalálhatnak.

Szinte bele sem gondolunk, hogy munkavégzés közben milyen problémák adódhatnak, ha esetleg nem figyelünk oda és elbotlunk egy kábelben vagy valamilyen vegyi anyag kerül a padlóra. Az alábbi gyűjtésben azt mutatjuk be, milyen veszélyforrások növelik a munkahelyek biztonsági kockázatát.

Read more

Mikor van szükség munkahelyi zajmérésre?

A munkahelyi zaj annak nagyságától függően, egészségvédelmi szempontból több fronton is káros lehet a munkavállalók egészségére. Ennek következményeként igencsak körültekintően kell eljárni a munkahelyi kockázatok, így a zajszennyezés csökkentésében, illetve a kockázatok elleni védekezés során is. Emiatt vannak olyan esetek, amikor a munkahelyi zajmérés egyszerűen nem spórolható meg.

A tartósan magas munkahelyi zaj káros hatással van az emberek egészségére, ezen nincs mit szépíteni. Korábbi cikkünkben írtunk már arról, hogy a WHO szerint az 50-55 decibel feletti tartós munkahelyi zajszennyezés miatt halláskárosodás, idegrendszeri károsodás, alvásproblémák, koncentrációs és kommunikációs problémák, valamint olyan mentális betegségek-panaszok is előfordulhatnak, mint a depresszió és szorongás. 

Read more

Hogyan dolgozzunk a föld alatt biztonságosan?

A technika fejlődésének köszönhetően talán azt gondolnánk, hogy egyre kevesebb szakma képviselőinek kell föld alatti munkavégzésre adniuk a fejüket. Pedig a bányászokat, a metróvezetőket, a föld alatti közműhálózatok karbantartói, a föld alatti építkezésen dolgozó építőipari szakemberek, de még az olajiparban tevékenykedők is munkaidejük meghatározó részét töltik a föld alatt. De vajon mire érdemes figyelni a felszín alatti munkavégzés során? Hogyan őrizhetjük meg az egészségünket és a biztonságunkat?

Ma már egyébként az sem olyan egyértelmű, mint korábban, hogy mi számít föld alatti munkavégzésnek. Hiszen az evidens szakmák mellett ott vannak még például az olyan szürke zónás területek is, mint például a mélygarázsok parkolóőrei. Már csak a munkavédelmi előírások betartása és persze az állandó jelleggel föld alatt végzett munka okán járó 5 nap pótszabadság miatt sem mindegy, hogy minek minősül az adott munkakör. Bár, mindegyiknek megvannak a veszélyei.

Read more

Milyen káros hatásai lehetnek a tartósan magas munkahelyi zajnak?

A megváltozott életmódnak és technikai fejlődésnek köszönhetően életünk minden területén különböző mértékű zajhatások érnek minket. Nem kivétel ez alól a munkahely sem, attól függetlenül, hogy irodában vagy egy építkezésen dolgozunk. A különbség csupán a munkahelyi zaj mértékében keresendő, de a tartósan magas munkahelyi zaj és alapvetően a munkahelyi zaj káros hatásai előbb-utóbb észre vetetik magukat. 

A zajszennyezés az egyik legalattomosabb jelenség, már ami a környezetből érkező káros hatásokat illeti. Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy a földből, a vízből és a levegőből érhetik a szervezetet az egészségre veszélyes hatások. Például a földbe kerülő és onnan az élelmiszerbe vagy ivóvízbe beszivárgó méreganyagok és a légszennyezettség egyaránt tartós károkat okozhatnak. A zajszennyezéssel és főként a munkahelyi zajjal már egészen más a viszonyunk.

Read more

Mi okozhat tüzet a munkahelyen?

Tűz nemcsak a tűzvédelmi előírások be nem tartása során keletkezhet a vállalkozásokban. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben, nemcsak a gyártó üzemek vagy veszélyes hulladékkal, gyúlékony anyagokkal foglalkozó cégek vannak kitéve a kockázatnak, hanem akár irodaházak is. Cikkünkben ezért annak járunk utána, hogy mi okozhat tüzet a munkahelyen?

A tűz vállalkozásokra gyakorolt hatása katasztrofális lehet. A személyi sérülésektől és halálos áldozatoktól kezdve, a munka kényszerű leállításán át a pénzügyi veszteségekig bezárólag számtalan módon kárt okozhat a cégeknek. Vannak, amelyek soha nem heverik ki a következményeket. Éppen ezért érdemes szem előtt tartani, hogy mik azok a mozzanatok, események vagy tárgyak, amelyek fokozzák a tűz kialakulásának kockázatát a munkahelyen. 

Read more

Mikor van szükség munkavédelmi oktatásra?

Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb cégnél mind a munkavállalók, mind a vezetők szükséges rosszként, esetleg felesleges időhúzásként tekintenek a munkavédelmi oktatás perceire, tekintve, hogy ezt a 30-60 perces oktatást kötelezően munkaidőben kell megtartani. 

Azonban bármilyen feleslegesnek is tűnhet első látásra a munkavédelmi oktatás, érdemes komolyan venni a témát. Nemcsak a biztonságos munkavégzés receptjét sajátíthatják el a résztvevők, de a balesetek megelőzéséhez, ha a munkakör megkívánja, akkor az új eszközök használatához is hasznos tanácsokat kapnak.

De mi is a munkavédelmi oktatás valójában?

Read more

Mi és miért történik egy tűzriadó gyakorlat során?

Mi és miért történik egy tűzriadó gyakorlat során?

Ideális esetben remélhetőleg soha nem lesz szükség a tűzriadó gyakorlat során elsajátított ismeretekre, de erre nem vehetünk garanciát. Egy zárlatos vezeték, egy eldobott cigarettacsikk, két egymással kölcsönhatásba lépő vegyszer, munkavállalói figyelmetlenség. Csupán néhány a munkahelyi tűz lehetséges okai közül. Ebben az esetben viszont, mivel emberélet a tét, valamint az ingatlanban és a munkavégzéshez szükséges eszközökben sem szeretnénk, ha kár esne, a tűzriadó gyakorlása igenis fontos feladat.

Read more

5 modell a munkahelyi biztonságról

Az egyes szervezetek munkahelyi biztonsághoz és munkavédelemhez való viszonya, fejlettségi szintje eltérő. Fontos a vállalat egészére felmérni azt, hogy a fejlődés mely szakaszában vannak annak érdekében, hogy a megfelelő cselekvési tervet és továbblépési irányokat ki lehessen alakítani. A cikkben 5 különböző modell kerül bemutatásra a reaktív állapotoktól kedve a prediktív állapotig.

Read more

6 biztonsági tipp a magasban való munkához

A magasban való munkavégzésnek speciális biztonsági és munkavédelmi előírásai vannak. Nagyon sok mindenre kell ügyelni, hiszen egyetlen apró hiba is végzetes kimenetelű balesetet tud eredményezni. Ezért kiemelten fontos a munkavállalóknak megfelelő egyéni védőfelszerelést biztosítani, és rendszeresen képezni őket. A cikkben 6 olyan biztonsági tippet osztunk meg, amely segítheti az elindulást ebben a komplex munkavédelmi rendszerben.

Read more

Ne feledkezz el róla: a home office-ra is vonatkozik a munkavédelmi törvény

A home office (távmunka) lehetősége – főként a szolgáltató szektorban – eddig is adott volt. Azonban a 2020-ban kezdődő koronavírus járvány felgyorsította a még vonakodó cégek távmunkára való átállását is. Azonban még mindig rengeteg olyan cég van, ahol nem tudják, hogy a távmunka típusú munkavégzésre is vonatkoznak a munkavédelmi előírások.

Read more

Ezekre fognak kiemelten figyelni a hatóságok a 2021-es munkavédelmi ellenőrzések során

Ezekre fognak kiemelten figyelni a hatóságok a 2021-es munkavédelmi ellenőrzések során

A munka- és balesetvédelem nem áll meg, ezért az új esztendő sem telhet el munkavédelmi ellenőrzések és munkavédelmi célvizsgálatok nélkül. Ennek okán legkésőbb január elején érdemes feltérképezni, hogy milyen iparágakra, illetve milyen védelemre szoruló munkacsoportokra fordíthat a hatóság kiemelt figyelmet 2021-ben. 

Read more

Hulladékgazdálkodás kiszervezése? 7 fontos tulajdonság, amit keress egy partnerben

A szervezeted hulladékgazdálkodásának kiszervezése sok előnnyel jár, főleg, ha a teljes folyamatot ellátó megbízható partnert sikerül találni. Ugyanakkor ezen alvállalkozó megtalálása sok butatóval járhat, ezért ebben az írásban azt a 7 legfontosabb szempontot szedtük össze, amit érdemes megvizsgálni a hulladékgazdálkodási partner kiválasztásakor. Ahogy látni fogjátok, egy igazán jól működő partnerrel még a működési költségeket is le lehet faragni és a szervezeted főtevékenységének hatékonyságát is lehet javítani.

Read more

Környezetvédelem a munkahelyen

Nem csak az otthoni, hanem a munkahelyi környezetvédelem is kiemelt figyelmet érdemel. Rengeteg olyan apróság van, amivel sokat tudunk tenni a környezetünk védelme érdekében. Ezek az apróságok általában azzal is járnak, hogy pénzt takarítunk meg. A cikkben néhány jó tanácsot szedtünk össze azzal kapcsolatban, hogy a munkahelyek mit tudnak tenni a környezetvédelem jegyében.

Read more

Hogyan kell megfelelően stabilizálni a létrát

Kevés olyan ember van, aki ne használt volna valaha létra. Jellemzően már gyerekkorunkban megismerkedünk ezzel a látszólag egyszerű eszközzel. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ne lenne veszélyes a létrával való munka. A cikkben azt járjuk körül, hogy milyen szempontokra kell odafigyelni ahhoz, hogy elkerüljünk egy esetleges zuhanásos balesetet.

Read more

Elég átfogó a munkavédelmi terved? Néhány dolog lehet, hogy még hiányzik


A biztonságnak minden vállalkozás számára kiemelt prioritással kellene bírnia. A munkahelyi biztonsági programok célja a balesetmentes környezet kell, hogy legyen. Ugyanakkor még ma is óriási költségeket tartanak nyilván, amikor a munkahelyi baleseteket veszik számba, ezek a költségek jellemzően a cégek profitját csökkentik, így a siker és bukás közötti különbséget is jelenthetik. A költségek másik oldalán pedig természetesen lehetnek sérülések, egészségkárosodás, akár halál is. Minden baleset megakasztja a munkafolyamatot, csökkenti a termelékenységet és rontja a munkahelyi hangulatot.

Read more

Munkabiztonság az építkezésen: vezetés és nehézgépek

Az újesztendő közeledtével érdemes a cégünk jelenlegi munkabiztonsági folyamatait újraértékelni, javasolt átgondolni, hogyan csökkenthetjük a munkahelyi balesetek kockázatát. Ebben az írásban a vezetéshez kapcsolódó biztonsági kérdésekre irányítjuk a figyelmet. Nem csak a személygépjárművekkel, hanem az építkezési területeken használatos járművek széles körével szeretnénk foglalkozni, ide értve a nehézgépeket és a teherautókat is.  

Read more

Alvállalkozók menedzselése: a kockázatok kezelése

Az alvállalkozó és a megbízó kapcsolata az egyik legfontosabb eleme minden üzleti modellnek. Mit is értünk alvállalkozó alatt?

A kifejezést azok leírására használjuk, akár egyénről, akár cégről van szó, akik számodra végeznek munkát, de nem munkavállalóid. Ez az üzleti viszony nagyon hatékony tud lenni, de számos kockázatot is rejt magában, főleg akkor, ha ezeket nem ismerik fel és nem kontrollálják.

Read more

Fiatal munkavállalók egészségének és biztonságának védelme

Sok éve széles körben elismert, hogy a fiatalok a munkavállalók legveszélyeztetettebb csoportját alkotják és ennek rengeteg nyilvánvaló oka van. Akár arról van szó, hogy az iskola elvégzése után lép be a munkavállaló a munka világába, akár arról, hogy az iskola mellett dolgozik, egy teljesen más közeg vár rá, különféle komplikációkkal és a legtöbb munkahelyen nincsenek is felkészülve arra, hogy segítsék a fiatalokat ebbe a gyakran problémás átmenetben.

Ehhez jön még hozzá az is, amit még az idősebbek is tapasztalnak egy új munkahelyen, hogy az új környezetben kapkodják a fejüket, nem tudják, hogy mi történik és, hogy nekik hogyan kellene viselkedniük.

Read more

4 tipp a munkahelyi stressz csökkentésére

Mindannyian szenvedtünk már a munkahelyi stressztől. Néhányan mindennap küzdenek vele, míg mások számára ez lehet, hogy csak időszakosan jelentkezik, amikor összesűrűsödnek a dolgok. Bármelyik eset is legyen, mindenki számára fontos tudni, hogy mi a stressz, hogyan hat ránk és, hogy mit tehetünk a munkahelyi stressz csökkentése érdekében.

Mind munkavállalóként, mind munkáltatóként fontos, hogy felismerjük a munkahelyi stresszt mielőtt az hatással lesz az egészségre, a közérzetre és a produktivitásra.

Read more

5 tipp a biztonsággal foglalkozó értekezletek megszervezésére

Mennyire hatékonyak a munkahelyi biztonsággal foglalkozó értekezleteitek? Csak formalitás vagy tényleg sikerül is érdemi munkát végezni? Hasznos lehet egy munkahelyi biztonsággal és egészséggel foglalkozó bizottság felállítása, amelyben a vállalat minden részlege képviselteti magát. Ők azok, akik a saját területükön a munkavédelem szószólói lehetnek és a számukra nyújtott képzéseknek köszönhetően magabiztosabban felismerhetik a potenciális veszélyeket és azokat jelezhetik a felelős vezetőnek vagy munkabiztonsági szakembernek.

Itt találhatsz 5 olyan tippet, amely segíthet abban, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a csapatodból.

Read more

Mentális és érzelmi jólét a munkahelyen

A fizikai jóléttel kapcsolatban már több bejegyzést is írtunk. Hasonlóan fontos, hogy a munkabiztonság témájában a mentális és érzelmi jólétről is beszéljünk. A legnagyobb biztonságban ugyanis azok a munkavállalók vannak, akik testileg és lelkileg is egészségesek.

Read more

Maximalizáld a hatékonyságot a munkahelyi balesetek minimalizálásával

A váratlan zuhanásoktól a gépek meghibásodásáig a munkahelyi balesetek megjósolhatatlanok és bárkivel megtörténhetnek. A többlet erőfeszítés, amit azért teszel, hogy a munkakörnyezet biztonságát garantáld, azt mutatja a munkavállalók felé, hogy törődsz a jól-létükkel, és ez segíthet javítani a munkaerő közérzetét és produktivitását.

Azzal, hogy cselekszel és követed a következő elővigyázatossági lépéseket meg tudod akadályozni a leggyakoribb munkahelyi baleseteket és meg tudod védeni a munkavállalóidat.

Read more

A 7 leggyakoribb munkahelyi biztonsági kockázat

A munkavégzési területek auditálásakor, legyen az a világ bármely pontján, a szakértők a következő 7 biztonsági kockázat közül szoktak a leggyakrabban egyet vagy többet beazonosítani.

Magasban való munkavégzés

A zuhanásos esetek a munkahelyi halálos kimenetelű balesetek egyik vezető oka és az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (OSHA) sztenderdjeit egyik leggyakrabban pont az állványozás és a létrázás területein nem tartják be.
A munkáltatók lehet, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy zuhanás elleni védelmet kell biztosítaniuk, vagy a munkavállalók a védőfelszereléseket nem hordják megfelelően. Néhány munkáltatónak még írott zuhanásvédelmi eljárása sincs. A munkáltatóknak be kell azonosítaniuk minden olyan helyszínt, ahol zuhanásvédelem szükséges és képezniük kell a munkavállalókat. Néhány helyszín igazán meglepő lehet, így munkahelyi biztonsági szakemberek bevonása ajánlott.

Read more

10 fontos munkabiztonsági tipp, amelyet minden munkavállalónak tudnia kellene

A munkahelyi biztonság legnagyobb részt azon múlik, hogy az emberek, mind a vezetésben, mind a alkalmazottak mennyire tartják be a biztonsági sztenderdeket, illetve, hogy az ezekről folytatott kommunikáció mennyire működik jól.

Minden sikeres munkabiztonsági erőfeszítésnek az alapja, hogy a munkavállalókat bátorítani kell arra, hogy beazonosítsák a veszélyes viselkedéseket és a fejlődési lehetőségeket, miközben megfelelő biztonsági döntéseket hoznak napi feladataik során.

Íme 10 olyan munkabiztonsági tipp, amely a közös felelősségre alapozva hozzájárulhat egy biztonságos munkahelyi környezethez:

Read more

Tűz esetén szükséges intézkedések meghatározása és a menekülési terv kidolgozása

A tűz esetén alkalmazandó intézkedési és menekülési terv egy írott dokumentum, amely tartalmazza az összes munkavállaló által követendő lépéseket.

A létesítmény nagyságától és jellegétől függően szükséges kialakítani az intézkedési tervet és arról a munkavállalókat értesíteni, képezni. Bizonyos esetekben célszerű lehet meghatározott személyek kijelölése és képzése a menekülés lebonyolítására.

Read more

Tűzoltó készülék helyes használata

Még egy viszonylag alacsony kockázati besorolással rendelkező munkakörnyezetben is, mint például az irodákban, mindig megvan annak a lehetősége, hogy tűz alakuljon ki. Elég csak az irodai étkezőre gondolni. Pontosan ezért előírás a tűzoltó készülék rendelkezésre állása. Természetesen nem elég csak tűzoltó készülék elhelyezése, hanem fontos a helyes használatra is megtanítani a munkavállalókat, ezt a tudást gyakorolni és rendszeresen frissíteni.

Read more

Hogyan meneküljünk egy magas épületből? Alapvető információk, hogy a munkavállalók vészhelyzet esetén is biztonságban maradjanak

A magas épületeket nem a tűz esetén szükséges gyors és könnyű menekülésre tervezték. Természetükből adódóan a lépcsőházak és a liftaknák szűkösek. Amikor munkavállalók tömegeinek kell elhagynia egy magas épületet, a kijáratokat jellemzően eltorlaszolják az emberek nagy mennyisége. A magas épületek tűzbiztonsága szempontjából kulcsfontosságú, hogy a munkavállalók tudják mi a teendő menekülés esetén, hiszen számos sikeres stratégia létezik, még ha némelyik elsőre meglepőnek is tűnik.

Read more

Mit érdemes tudni a munkavédelmi szabályzat készítéséről

Habár minden munkahely szeretné a baleseteket elkerülni, kevesen rendelkeznek alapos ismeretekkel a munkavédelmi szabályzat szerepéről és az azzal kapcsolatos teendőkről.

Fontos kiemelni, hogy az 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) értelmében a munkáltató feladata az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek való megfelelés. Azt, hogy a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségének védelme érdekében jogszabályban előírt munkavédelmi kötelezettségek teljesítésére milyen eszközöket, formát és módot választ a munkáltató a törvényi szabályozás nem határolja be. Ebből az is következik, hogy a munkavédelmi törvény nem kötelezi a munkáltatót munkavédelmi szabályzat készítésére. A szabályzat készítése azonban a munkavédelmi gyakorlatban kialakult és bevált forma, mivel a sok egyedi utasítás helyett célszerűbb a munkavédelem követelményrendszerét és eljárási szabályait egyetlen utasításban, a munkavédelmi szabályzatban egységbe foglalni.

Read more

10 ok, amiért a munkahelyi biztonság fontos

Egy hatékony munkavédelmi program alkalmazása a munkahelyen az egyik legjobb döntés, amit egy cég csak meghozhat – igaz ez a munkavállalókra és a pénzügyi egyenlegre is.

Az alábbiakban 10 olyan okot szedtünk össze, amelyek alátámasztják azt, hogy a biztonság fontos a munkahelyen.

Read more