Nemcsak a munkabalesetek során, de akár egy kolléga elájulása vagy rosszabb esetben szívinfarktusa, esetleg agyvérzése miatt is szükség lehet arra, hogy a kollégák között legyen kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtó személy. Ez nemcsak a vállalatvezetés megnyugtatása miatt fontos, de komolyabb esetekben életeket is menthet.

Természetesen a bevezetőben említett drasztikus eseteken általában a ritkább események közé tartoznak. Azonban egy-egy beszorult vagy elvágott ujj bekötözése, vagy kificamított boka ideiglenes rögzítése és jegelése gyakrabban előfordulhat. 

A munkahelyi elsősegélynyújtás szabályai

A munkahelyi elsősegélynyújtásra vonatkozó előírásokat az 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről1 és 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről2 szabályozza.

Ennek alapján a „a munkahelyen – jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásnak, a munkavállalók létszámának, a munka szervezésének megfelelően – biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.”

A törvény és a rendelet magyarra fordítva azt jelenti, hogy a munkáltatónak a munka időtartama alatt – az osztott műszakok lefedettségét is figyelembe véve – kötelessége biztosítani a kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtót. 6-50 fős létszám esetén minimum 1 elsősegélynyújtóra van szükség, míg ennél magasabb létszám esetén min. 2, de inkább ennél több főre. 

Az, hogy a vállalaton belül pontosan hány kiképzett elsősegélynyújtóra van szükség az a munkavállalók számától, a műszakok lefedettsége osztott műszakok esetén, valamint olyan kockázati tényezőktől függ, mint például a munkafolyamatok veszélyessége és a balesetek előfordulásának kockázata.

Ki minősül kiképzett elsősegélynyújtónak?

A törvényi előírás szerint az minősül kiképzett elsősegélynyújtónak, aki elsősegélynyújtási ismeretekből vizsgát tett:

  • szakmai képzés keretében,
  • állami intézmény által szervezett tanfolyamon,
  • gazdasági társaságoknál, oktatási intézményeknél szervezett tanfolyamon.

Abban az esetben, ha a kiképzett elsősegélynyújtó vizsgája 2 évnél régebbi, a státusza fenntartása érdekében biztosítani kell számára a folyamatos és tevékenységével kapcsolatos egészségügyi továbbképzést.

Az elsősegélynyújtás tárgyi feltételei

Ahogy a cikk elején olvashattad, a munkahelyi elsősegélynyújtásnak nemcsak személyi, hanem tárgyi feltételei is vannak. Elsősorban az elsősegély felszerelést, a mentődobozokat kell biztosítani az MSZ 13553 szabvány és az adott vállalkozásra vonatkozó típus szerint.

Ami az elsősegélynyújtó felszerelésekkel kapcsolatban fontos tudnivaló:

  • könnyen és gyorsan megközelíthető, jól látható, a szennyeződésektől védett helyen kell tartani,
  • a vállalkozásra vonatkozó mennyiségben és kifogástalan minőségben kell tartani,
  • gondoskodni kell a használhatatlanná vált, illetve elhasznált eszközök kidobásáról és pótlásáról,
  • gondoskodni kell a lejárt eszközök kidobásáról és pótlásáról.

Feladat tehát van bőven, nem szabad megspórolni az erre szánt időt.
Ha nem szeretnél az elsősegélynyújtó tanfolyamok megszervezésével és lebonyolításával foglalkozni, mi szívesen átvállaljuk ezt a terhet. Ezirányú igényedet ITT tudod jelezni.